Pest megye ● Dunakeszi-Alag
2023. február 25. szombat
9.30
A lósport nyomán Alagon - BETEGSÉG MIATT ELMARAD
Alag – e név 1890-ben írta be magát az európai lóversenyek történetébe, amikor a Magyar Lovaregylet (elnöke: gróf Batthyány Elemér) április 12-én megrendezte az első lóversenyt. A végtelen pusztaságban tréningtelep létesült, ahol ma is versenylovakat edzenek. Az ide költöző előkelők gyönyörű házakat, villákat és kúriákat építettek, a lovászok és más itt dolgozók létrehozták Szabadságligetet (ma: Dunakeszi-Alsó). A versenyeken nem egyszer a Habsburg-család tagjai is képviseltették magukat. A pesti úri népek és a magyar elit tagjai pedig nagybetűkkel írták be versenynaptárjukba Alag nevét. A tavaszi meeting a versenyszezon kezdetét jelentette. Alag fejlődésnek indult, 1910 és 1950 között önálló településként működött, azóta ismét Dunakeszi része.
Sétánkat a Dunakeszi állomás közelében álló Trianoni emlékműtől kezdjük, ezután felkeressük a Nepomuki Szent János-kápolnát, majd megnézzük a tréningtelepet és a lóversenypályát. Ezután a Fóti úton át a Mihály utcába (Református templom), majd a Batthyány utcába (zsokék házai) nézelődünk. Sétánk a Szent Imre téren ér véget, itt áll a Szent Imre-templom és a volt alagi községháza is.
Kicsit távolabb (Fóti út 99.), az öreg alagi temetőben sok híres zsoké, tréner, tulajdonos, rajongó sírja található. Oda egy másik séta alkalmával megyünk.
Találkozó: 9.15 és 9.30 óra között a Dunakeszi Nagy(vonat)állomás közelében álló Trianon emlékműnél. A túra 9.30-kor indul.
Megközelítés:
- vonattal a MÁV Budapest Nyugati pályaudvar–Vác vonalon Dunakeszi megállóig.
- autóbusszal Újpest-Városkaputól a 309-es busszal Dunakeszi, Kossuth utca megállóig, onnan 10 perc gyalogosan
A séta útvonala: Trianon emlékmű–Nepomuki Szent János-kápolna–Tréningtelep–Lóversenypálya–Batthyány szobor–Bayer ház–Református templom–Dorn ház–Csompora villa–Pretzner villa–Szent Imre-templom
A séta időtartama: min. 2 óra
A sétát vezeti Dr. Kerekes Dóra, a Révész István Helytörténeti Gyűjtemény vezetője
A SÉTA INGYENES!